2009. január 25., vasárnap

Gombóc és nudli


Lekváros gombóc:
főtt krumpli
1 tojás (el is hagyható)
annyi liszt, amennyit a krumpli felvesz
a töltéshez sütés álló lekvár
kevés olaj
zsemlemorzsa

Elkészítés:
A krumplit meghámozzuk, felvágjuk, és sós vízben megfőzzük. Leszűrjük, összetörjük, ha kicsit hűlt beleütjük a tojást, és annyi lisztet, amennyit fölvesz. Egy lágyabb, rugalmas tésztát kell kapnunk. Nyújtáskor rendesen alá kell lisztezni, mert ragadósabb, mint a kelt tészta. Kb. fél cm vastagra nyújtjuk. Nem baj ha kicsit vastagabb, de túl vékony ne legyen, mert akkor nehéz vele dolgozni! Kb 4x4 cm nagyságú négyzetekre vágom. Az egész négyzetek közepébe egy-egy kávés kanál jó sűrű szilvalekvárt - anyukám féle házit - halmozok. (a nem egész négyzeteket, a tészta szélét, összeszedem, újra összegyúrom, ebből lesz majd a nudli!) A négyzetek szélét összefogom, jó szorosan összenyomkodom, és úgy teszem egy meglisztezett tálcára, hogy az összefogott rész kerüljön alulra. Így biztos nem nyíilik majd szét fővés közben.
Egy nagyobb fazékban forrni tesszük egy kanál sóval együtt a gombóc főzővizét. Ha már forr, akkor egyenként, óvatosan beleengedjük a vízbe a gombócokat. Én egyszerre, csak 12 gombócot főzök, ennyi fér el kényelmesen a fazekamban. Ha egy adag már a fazékban van, óvatosan megkavarom, hogy véletlen se ragadjon le. Amikor megfőnek a gombócok, feljönnek a víz tetejére. Ekkor egyenként kiveszem és az elpőre elkészített pirított morzsára teszem őket, és beleforgatom. Ha több gombócunk van, akkor a maradék gombócokkal is ugyan így járunk el.

Nem érdemes kevés gombóc készítéséhez hozzá kezdeni! Ha már elhatározzuk magunkat, akkor nagyobb adagot gyúrjunk be. A krumpllis tészta jól fagyasztható, ha nem akarunk egyszerre sok gombócot főzni, akkor zacskózzuk be a nyers,betöltött gombócokat, és adagonként fagyasszuk le. Később biztos jól jön majd, ha egy fárasztó nap után csak kikapjuk a fagyasztóból, és megfőzzük!

A pirított morzsa készítése:

A legjobb, ha előre tervezve, kb 4-5 nappal hamarabb több kenyeret veszünk, és hagyjuk szikkadni. A már nem friss, de még nem is túl száraz kenyér belsejét a két tenyerünk között eldörzsöljük, és ezt pirítjuk meg kevés olajon. Ha már szép barna, akkor a tűzről lehúzva ízlés szerint cukrozzuk. (kb 2-3-4 evőkanál cukrot szoktam hozzáadni, mennyiségtől függően. A lényeg, hogy érezzen rajta a cukor, de ne legyen túl édes!)
Ha nem voltunk ennyire előrelátóak, akkor a házi készítésű prézli is tökéletes. (a kimaradt kenyeret kopogósra szárítijuk, húsdarálón ledaráljuk, szokásos módon használjuk fel). Úgy járunk el vele, mint fent.
Ha véletlenül nincs otthon házi készítésű morzsánk, akkor természetesen a boltban kapható hagyományos zsemlemorzsával is elkészíthető. (A különbség annyi, hogy apróbb szemű lesz a pirított zsemlemorzsa.) Az első esetben leírt módon készítjük el ezt is.

Nudli (angyalbögyörő):

Mint fent írtam én a gombóc tésztájának nyújtás után nem szabályos "széleit" szedem össze, gyúrom újra, és ebből készítem a nudlit. Mégpedig úgy, hogy csipetnyi darabokat tépek belőle, és a meglisztezett két tenyerem között összesodrom.
A gombóc után főzöm, szintén feljön a főzővíz tetejére, ha megfőtt. És ezt is pirított cukrozott morzsába forgatom.

Természetesen lehet csak nudlit készíteni is! Önmagában is nagyon finom.

Jó felhasználási módja lehet a maradék főtt krumplinak.

Pirított zsemlemorzsa helyett lehet cukros mákba forgatni, így készül a mákos nudli.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése