2011. július 28., csütörtök

Gyümölcstorta 2.




Meggyes-málnás torta, pár hete sütöttem.
Az alap egy 6 tojásos piskóta. Kétféle krémmel készült: az alján málnás krém van, a tetején meggyes.

Hozzávalók:
6 tojásból piskóta
2 csomag vaníliás pudingpor
2 evőkanál zselatin
2 dl víz
3-3 dl tej ( a két krémhez)
20 dkg málna
20 dkg meggy
2x10 dkg cukor
1 csomag babapiskóta

Elkészítés:
A szokásos módon piskótát sütünk.
Krém:
A pudingporokból és a cukorral a 6 dl tejjel sűrű krémet főzünk. Hűlni tesszük. A meggyet kimagvaljuk, a málnát megmossuk, és átválogatjuk. Mindkét gyümölcsöt összetörjük és a langyos pudinghoz adjuk. A pudingot előtte kétfelé vesszük.
Mivel a málna sok levet engedett szükség volt a + zselatinra, hogy a krém megkössön. ( A zselatint 1 dl vízben feloldottam, és a málnás krémhez adtam.)

Összeállítás:
A piskótát két lapba vágtam. A csatos tortaforma aljába helyeztem az első lapot, körberaktam a forma oldalát a félbevágott babapiskótákkal, majd a málnás krémet beletöltöttem. A piskóta másik felét a krémre helyezem. (Picit körbe kellett vágnom a lapot, hogy elférjen. Legközelebb a piskótát a csatos formánál kicsit kisebb formában, lábasban sütöm majd.) Ráöntöttem a meggyes krémet. A tetejét néhány szem meggyel és babapiskóta darabokkal díszítettem.

Somlói torta



Ezt a tortát a puncstorta mintájára találtam ki, még januárban. Az első a férjem születés napjára készült.
A második pedig közkívánatra Húsvétra.
Igen egyszerű torta. Majd biztosan lesz, aki leírja, hogy ez nem is igazi somlói, mert nem három fajta tésztával készült. Elárulom, nálam a somlói sem szokott három különféle tésztával készülni.

Somló torta (egyszerűen)

Tészta:
8 tojásos kerek piskóta

Töltelék:
4 tojásos szögletes piskóta (vékony)
5 dl tej
16 dkg cukor
3-5 evőkanál kakaó
4 tojás sárgája
1,5 tábla étcsokoládé
(2-3 marék mazsola)

Bevonat:
1,5 tábla étcsokoládé
5-6 evőkanál étolaj

Díszítés:
1 doboz tejszínhab

Előkészítés:
A kisebb, szögletes piskótát célszerű 1-2-3 nappal hamarabb elkészíteni, hogy szikkadjon.
A kerek piskótát kihűlés után ketté vágjuk, félre tesszük.

Töltelék:
A kakaót, a cukrot a tejjel csomómentesen elkeverjük, gőz fölött állandó keverés mellett főzni kezdjük. Ha a cukor elolvadt beletörjük az étcsokoládét, és nagyon sűrű szószt főzünk. (Ehhez én a Lidlben kapható saját márkás, 45 % kakaó tartalmú csokoládét használom.) Vízfürdőben langyosra hűtjük. Időnként keverjük meg, különben darabos lesz.
A szögletes piskótát kb. 1x1 cm-es kockákra daraboljuk.
Egy nagy edényben összekeverjük a csokoládé szószt és a piskóta kockákat. Ha szeretjük a mazsolát ekkor lehet hozzáadni a kiválogatott, megmosott. lecsöpögtetett mazsolát. (Nálunk ez kimaradt, a Kicsi újabban nem eszik meg semmit, amiben mazsola van.)

Összeállítás:
A masszát a félbevágott piskótára halmozzuk, a másik fél piskótával lefedjük.
A tortát kívülről csokimázzal vonjuk be. Ehhez 1,5 tábla étcsokoládét 5-6 evőkanál olajjal hígítva gőz fölött megolvasztunk, és egyenletesen a tortára kenjük.
Tálaláskor tejszínhabbal díszítjük.